Ez különösen a fiatalokra igaz, akik közül egy növekvő tábor érzi úgy, hogy lassan semmi reménye családalapításra, ingatlanvásárlásra, nyugdíjra, vagy akár tisztességes egészségügyi ellátásra. Ezekre a félelmekre apellálnak az összeomlás-guruk szelektív példáikkal egy kontraszelektív mozgalomban, hozzácsapva egy jó adag ökológiai világvége hangulatot. Egy dolog akkumulátorgyárak szennyezéséről beszélni és egy másik azt jósolni, hogy azok miatt “garantált az összeomlás”. Egy dolog a környezettudatosságra való nevelés, a problémákra való figyelemfelkeltés és egy másik dolog a pánikkeltés. Az összeomláskutatók üzenete az, hogy ne legyen semmid, hogy mind boldogok lehessünk! Ja, de mielőtt átadnád mindened uralkodóidnak – akik eleve felelősek mindezért -, előtte még vedd meg a könyvüket. Azt a narratívát közlik követőikkel, hogy az ember hatása a globális éghjajlatra olyan mértékű, hogy drasztikusan limitálnia kell a saját tevékenységét, ha fenn akar maradni. A valóság viszont azt mutatja, hogy a társadalmi egyenlőtlenség, a (bőséges) erőforrások pocséklása és a neokolonizáció a legtöbb globális problémánk forrása. Azt a bizonyos “ujjat” ideje lenne a valódi elkövetőkre szegezni, akik a klímavédelem nevében most készülnek totális irányítást szerezni a természeti erőforrások és a környzet teljessége fölött, beleértve magát az embert is.

Sajnos Shakespeare-nek igaza volt. A legjobb biztonság a félelemben rejlik. Az ember imád rettegni és ez igaz a konteós közösségre is. 50+ éve hallgatjuk a “kipusztulunk” demagógiát (vagy inkább 200) és azóta kapjuk az újabb és újabb határidőket, amikor “garantált” az ökológiai összeomlás. “Na de most már tényleg jönnek érted azok a fránya gleccserek és jéghegyek, hogy végre ellepjék mosdatlan képeted…!”

Nincs itt semmi új kérem! Platón politikai filozófiájához tartozott az a meggyőződés, hogy az emberi szaporodást az államnak óvatosan kell felügyelnie és irányítania. Ez tekinthető az eugenika korai megnyilvánulásának, amit később Thomas Malthus és követői átvettek. Igaz Pjotr Kropotkin erőteljes cáfolatával rávilágított (1902), hogy az evolúcióban az együttműködés egy erősebb faktor, mint a „legerősebb túlélése”, a szocialdarwinizmus lenyomta az anarchista orosz zseni gondolatait a politikai evolúcióban. A “közlegelők tragédiája” fogalom szintén a klasszikus ókorig nyúlik vissza, már Arisztotelész is tárgyalta. Később Garreth Hardin ezzel a címmel íródott firkálmánya népszerűsítette ismét a koncepciót. 2009-ben Elinor Ostrom azonban közgazdasági Nobel-díjat kapott ennek sikeres cáfolatáért – legalább valami siker a józan ész oldalán is. Egy ideje azonban ismét megjelentek a felkent “összeomláskutatók”, az alarmisták új generációja, akik mellesleg ugyanannak az intézményrendszernek az ügynökei, akik 50 éve lehűléssel rémisztgettek, és most sajnos sikerrel elragadták a szkeptikus közösség egy részét is. Gratulálok nekik, zseniális munkát végeztek!

Az is nyilvánvaló, hogy a videóm alá kommentelők egy része el sem olvasta és végig sem hallgatta a mondandómat, ami azért sajnálatos, mert rengeteg munkát öltem bele. Hogy lehet vélményt formálni valamiről, amit el sem olvasunk vagy végig sem hallgatunk? A videó jellegéből adódóan kevés emberhez jutott el egyelőre, de még így is többen írták nekem, hogy “Márpedig környezetszennyezés van!”. Én sosem mondtam, hogy nincs környezetszennyezés és azt sem, hogy az éghajlat nem változik, sőt, azt sem, hogy a klímaaralmizmus a “kemtréjjek” miatt van. A vitát nem bánom, de eléggé frusztráló, hogy a kritika ritkán érinti az általam említett pontokat, amikre esetleg örömmel reagálhatnék is.