Szkeptikus Kerekasztal
Blog
Szkeptikus Kerekasztal
Blog
Szerző: Bukovinszki Gergely
Dátum: 2021. 05. 09.
Eredetileg megjelent: Facebook (Szkeptikus Kerekasztal), 2021. 01. 17.
Kiegészítés
Sajnos a Világgazdasági Fórum úgy döntött, hogy az eredeti Facebook posztom megírása óta eltávolítja az alább idézett blog posztját[1]. Elmentettem az eredeti Facebookon látható linket, amit bizonyítékként beillesztek ide. Továbbá, aki szeretné elolvasni az Ida Auken által készített eredeti írást, az a Forbes[2] magazinból megteheti, ahol szintén megjelent 2016-ban.
Eredeti poszt
Sziasztok!
Sok üzenetet kapok mostanában és igyekszem mindet elolvasni és lehetőleg mindenkinek válaszolni – leginkább az alvás rovására, de nem panaszkodom . Visszatérő kérdés, hogy „mit lehet tenni”? Sőt, „mit tehetünk mi kisemberek”. Nem vagyunk kisemberek, bár egyesek nagyon szeretnék, ha annak éreznénk magunk. Valóban egy nagyon fontos kérdés és én magam is sokat méláztam ezen az elmúlt években. Sajnos a válasz nem egyszerű, ha van egyáltalán. Tőlem tanultabb, bölcsebb emberek sem tudtak az évtizedek, évszázadok alatt érdemben változtatni azon a bizonyos „ideológián”, amely legalább Platón, „Állam” című dialógusa óta finomodik, egyre kiterjedtebben szövi át társadalmaink életét, fertőzi meg a lelkeket és szisztematikusan csalja el függetlenségünk a technológia általi végleges rabszolgasághoz vezető úton. Ez talán erősnek hangzik valakinek, aki nem tanulmányozta kellő figyelemmel az elmúlt legalább 150 év történelmét, de sajnos ismerve a különböző nem kormányzati – mondjuk -, háttérhatalmi szervezetek működését, funkcióját, amiket összefoglaló néven 300-ak Tanácsának (Római Klub, Királyi Külügyi Intézet (RIIA), Venetian Black Nobility, a Bilderberg csoport, szabadkőművesség, rózsakeresztesség, bolsevizmus, és sok más) nevezhetünk Walther Rathenau óta. Hogyan állítunk meg egy ilyen fenevadat?
Ekkora mértékű vagyont, politikai és média hatalmat képtelenség más irányba terelni úgy, hogy a pubikum túlnyomó többsége leírja mindezt puszta összeesküvés-elméletnek. Erről jutott eszembe egy cikk, amire a közelmúltban bukkantam rá blog bejegyzés formájában a Világgazdasági Fórum weboldalán (hol máshol?), ami egyrészt érzékelteti, hogy mennyire ismerik az emberi természetet és mennyire előre terveznek a hatalmon ékeskedők, másrészt igazolja saját megérzéseim a jövő alakulásával kapcsolatban és azt, hogy nekem hol a helyem ebben. De még mielőtt megosztanék néhány szösszenetet a cikkből, mondanék pár szót a megoldásról is. A transzhumanizmus videó második része után indítok egy (remélhetőleg) sorozatot, amiben megoldással kapcsolatos modelleket fogok megosztani. A megoldás nem egy helyről fog érkezni, naivitás azt gondolni, hogy lesz egy messiás, vagy szuperhős, aki hirtelen előáll és egy varázsütésre megold mindent számunkra, de őrültség az is, hogy tétlenül üljünk és várjuk a neuralink mikrochipet, további drákói megszorításokat. Viszont mindannyian tehetünk dolgokat és egyéni körülmények szabják meg, hogy ki miben tud aktív lenni. Én közösségi összefogásra szólítok fel mindenkit és remélem, hogy velem tartotok majd. De erről majd a videóban, addig is íme a részlet Ida Auken, dán parlamenti tag 2016. novemberi blog bejegyzéséből (ha még nem olvastad).
„Néhányan úgy olvasták ezt a blogot, mint az utópiám, vagy álmom a jövőről. Nem az. Ez egy forgatókönyv arról, hogy merre tarthatunk… […]
Üdvözlet 2030-ban. Üdvözlet a városomban – vagy mondhatnám, »városunkban«. Nincs tulajdonom. Nincs autóm. Nincs házam. Nincs semmilyen [elektromos] berendezésem, vagy ruhám. […]
Minden, amit terméknek gondoltál mostanra szolgáltatás lett. Elérhető számunkra a közlekedés, szállás, élelem és minden egyéb dolog, amire mindennapjainkhoz szükségünk van. Egyik dolog a másik után ingyenes lett, úgyhogy végül nem volt értelme ezeket birtokolni. […]
A városunkban nem fizetünk lakbért, mert valaki más használja az üres helyünket, amikor nincs rá szükségünk. A nappalim üzleti értekezleteknek ad helyet, amikor nem vagyok ott. Néha úgy döntök, hogy főzök magamra. Könnyű – a szükséges konyhai berendezés perceken belül az ajtómhoz van szállítva. […]
Vásárlás? Nem igazán emlékszem, hogy mi az. […]
A legnagyobb aggodalmam az emberek, akik nem élnek a városunkban. Azok, kiket elveszítettünk út közben. Azok, akik úgy döntöttek, hogy ez túl sok, mindez a technológia. Azok, kik elavultnak és haszontalannak érezték maguk, amikor a robotok és a mestreséges intelligencia átvették munkánk nagy részét. Azok, kik felháborodtak a politikai rendszeren és ellene fordultak. Ők másfajta életet élnek a városon kívül. Néhányan kis önellátó közösségeket formáltak. Mások maradtak az üres és elhagyatott házakban a kis 19. századi falvakban.”
Az első gondolatom az volt, hogy 2030?! Egy világégés és milliárdok halála után esetleg, de inkább csak szeretnék Schwabék felgyorsítani az eseményeket. A technológia itt van és felköthetjük azt a bizonyos nadrágot átképzés formájában, ha szeretnénk munkahelyet a jövőben.
Ugyan nem szeretek jósolgatni, de a jelenlegi események szépen kirajzolják ezt az irányt és véleményem szerint itt az ideje elkezdenünk építeni saját utópiánkat, ha nem akarunk ebben részt venni. Erre látok számos példát az USA-ban és máshol. Nem szándékom senkit megijeszteni, csupán a tájékozódás jegyében írom, amit. Te mit gondolsz? Hogyan fog alakulni a jövő? Van értelme egyáltalán változtatnunk bármin is?
Hivatkozások
1. Az eredeti link, ami már nem működik;
2. A Forbes magazin cikkje, az eredeti másolata;