Szkeptikus Kerekasztal

Blog

Szkeptikus Kerekasztal

Blog

Szerző: Bukovinszki Gergely

Dátum: 2021. 10. 2.

A dolog, amiről nem szabad beszélni: természetes immunitás

A Harvard Medical School professzora és a Great Barrington csoport tagja, dr. Martin Kulldorff Twitter oldalán egy azóta sokak által felkapott, eddigi legnagyobb ilyen jellegű izraeli tanulmányra hivatkozott, amikor augusztus 25-én azt írta, hogy

“Izraelben a beoltott egyéneknél 27-szer nagyobb volt a tüneteket okozó COVID-fertőzés kockázata a korábbi COVID-betegségből származó természetes immunitással rendelkezőkhöz képest.”

Erre a tanulmányra hivatkozik a felvételen hallható amerikai szenátor Rand Paul, aki a csütörtöki Szenátus Egészségügyi Bizottsága ülésén helyreigazította Xavier Becerrat, az USA egyészségügyi miniszterét (aki mellesleg szintén a „Fauci-maffia” propaganda ügynöke).

A tanulmány egyébként 2.5 millió alanyt foglalt magába, viszont értelmezésem szerint elsőként RT-PCR teszt eredményekre hagyatkoztak a pozitív esetek és kórházi kezelések rögzítésekor és mint tudjuk ezen tesztek alkalmazhatóságáról megoszlik a tudományos közösség véleménye.

Az összes elemzéshez szükséges tüneteket a betegek 90%-ánál a pozitív RT-PCR tesztet követő 5 napon belül rögzítették a központi adatbázisban és ezek elsősorban láz, köhögés, légzési nehézségek, hasmenés, íz- vagy szaglásvesztés, izomfájdalom, gyengeség, fejfájás és torokfájás voltak.”

Saját korábbi döntéseiket, kijelentéseiket, saját tudományos kutatásaikat és tudósaikat cáfolják, írják felül újra és újra mind a CDC és az FDA, de a világ más részein is hasonló a helyzet. Amit sokan csak sejtettünk, gondoltunk 2020 tavaszán, amitől néhányan tartottunk, az mára teljesen egyértelmű;
A vakcinákat mindenkinek meg kell kapnia és ennek szükségességét az orvostudomány képtelen igazolni, hiszen azok nem gyógyászati célzattal kerülnek beiktatásra. Hogy miért van erre szükség, azt számos érv, bizonyíték kíséretében részleteztem a transzhumanizmus sorozatomban.

A teljeskörű megfigyelés „oltási igazolása”

Véleményem szerint a program röviden politikai és gazdasági eredetű, de lényegében a populáció teljeskörű irányítását, ezáltal a totális hatalom megszerzését célozza. Ehhez eszköz a különböző katasztrófák hírének keltése a nemzetközi médiában, amire a lakosság egyöntetűleg félelemmel, sokkos tudatállapottal reagál, lebénul és önként rendeli alá magát egy önjelölt „megmentő” akaratának, a diktátornak. Legyen az terrorfenyegetettség, vírus hisztéria, éghajlati válság, élelmiszer-, üzemenyag-, vagy bármilyen egyéb ellátási (pl. energiáé), szolgáltatási hiány, kibertámadás, vagy akár földönkívüliek érkezése – bár ez utóbbi tényleg elkeseredett próblákozás lenne és talán ehhez még várni kell 1-2 videójátékokon nevelkedett generációt.

Tehát, mindez egy kiválasztott „rend”, kaszt biológiai és technológiai fölényét hivatott bebiztosítani az idők végezetéig testhez kapcsolódó vezetéknélküli, 24 órás nyomövetési és idővel teljeskörű adatszolgáltatási technológiák által, valamint egy globális eugenika program (népességszabályozás), gazdasági válság és egy totalitárius világrend (idővel világkormány) alkalmazásával kínai módra. Számos érvet tudnék felhozni arra, hogy miért épp kínai módra, hiszen a felszíni nyugat és kelet közti ellentét propagandája mögött egy nagyon is egységes világ kezd feltárulni előttünk, amit a technológia (általa a globalizmus) tesz lehetővé. Gondoljunk csak Mao Yale tanulmányaira, majd Kína „demokratizálására” az USA által, Kissinger kínai látogatására, ami megelőzte Nixonét és számos egyéb fontos eseményre, melyek az USA-Kína koalíció meglétére utalnak és aminek véleményem szerint fontos része Kína jelenlegi démonizálása a nyugati sajtóban, továbbá a multilateralizmus davosi dogmája is erre utal. Ilyen értelemben Kína egyfajta terepasztalként szolgál az új világ teszteléséhez, mindezt természetesen a „béke”, „befogadás” és „egyenlőség” nevében, amit nem hagyhatunk megvalósulni, ha ragaszkodunk az ember 1.0-hoz.

Hivatkozások

Kulldorff tweet

https://twitter.com/MartinKulldorff/status/1430660291579105284?s=19

Izraeli tanulmány

https://www.medrxiv.org/content/10.1101/2021.08.24.21262415v1.full

Yale-Kína kapcsolat

https://chinahandsmagazine.org/2021/03/26/120th-anniversary-of-yale-china-mao-zedong-and-yale-china/

Kissinger és Nixon erőfeszítései Kínában

https://nsarchive2.gwu.edu/NSAEBB/NSAEBB66/#1

Vélemény, hozzászólás?