A „radikális akademikus” bal a mai napig igyekszik a kifejezés eredetének és az általuk képzelt szociológiai vonatkozásainak feltérképezésével, vagy épp valamiféle „tudományos” történelmi kronológia alapján igazolni, hogy az összeesküvések csupán tanulatlan, mosdatlan fejünkben léteznek, csupán a képzelet szüleményei és amik az elit összejöveteleken hangzanak el brandy és szivar (alkalomadtán kokain és prostituáltak) társaságában, azok nem merítik ki az összeesküvés fogalmát, így csupán „őrült elméletként” ildomos referálni azokra és ha a tájékozatlan tömeg nagy létszámban gondolja másképp, akkor teljesen indokolt terroristának nyilvánítani őket és fejüket venni, hiszen a liberalizmus “erről szól”. Az ő elképzelésük alapján pusztán a véletlen műve, hogy ilyen koordináltan lépkedünk egy totalitárius rendszer felé, mintha ez nem egy tény lenne, mintha erre képtelenség lenne empirikus bizonyítékkal szolgálni. Igaz, egy évszázada maguk a fábiánusok ismerték el egy háttérből irányító érdekcsoport tevékenységét, kik Edward Bernays szavaival élve

„Kormányoznak bennünket, formálják elménket, alakítják ízlésünket, sugallják eszméinket, nagyrészt olyan emberek, akikről soha nem is hallottunk. Ez demokratikus társadalmunk szerveződésének logikus következménye. Láthatatlan kormányzóink sok esetben nincsenek tisztában a belső kabinet tagjainak kilétével.”

“A tömegek szervezett szokásainak és véleményének tudatos és intelligens manipulálása a demokratikus társadalom fontos eleme. Azok, akik a társadalomnak ezt a láthatatlan mechanizmusát manipulálják alkotják a láthatatlan kormányt, amely országunk valódi uralkodó hatalma.” ^[6]

A bal szerint ez sorsszerű “pedagógia” és nem összeesküvés, ahogy azt megírta Platón, Wundt és Marx is – mégpedig egyesek arra születtek, hogy mások fölött uralkodjanak (akarom mondani másokon élősködjenek). Egyes értekezések szerint ^[7] a mi álláspontunk, kik látjuk a jelenleg kibontakozó események sötét eredetét, valamiféle pszichológiai traumát igyekszünk feldolgozni “elméletek” gyártásával, míg ők, a másik oldal képtelenek látni, hogy ugyanezt az állítást az ő oldalukra is lehet alkalmazni és hasonló érveket felhozni elképzeléseik eredetére, mindezt pszichológiailag alátámasztani egy tudományos eszmefuttatás keretében. Hiszen a rettegés attól, hogy a világ, amiről azt hitték, hogy ismernek sokkal erősebb annál, hogy valaha is be merjék ismerni maguknak ennek ellentétét, miszerint a világ, társadalmunk egyáltalán nem úgy működik, ahogy azt ők eddig tanulták. Az ő érveikkel éppúgy igazolható, hogy világképük összeomlásától való mérhetetlen félelmük okozta esetleges trauma gátolja meg számukra egy emberiség ellen elkövetett gigantikus összeesküvés felismerését, mint ahogy  a mi oldalunkon esetleges bizonytalanság, elkeseredettség és kiábrándultság okozta “bűnbak” keresése áll fenn a gazdasági elitet célozva – ahogy azt előszeretettel állítják rólunk. Persze a bizonyítékok, érvek és logika nem erőssége az akadémiának manapság – tisztelet a kevés kivételnek. Nagy népszerűségnek örvend az effajta arrogáns retorika balos körökben, a történelmi tények helyetti ad hominem vádaskodás, de remélhetőleg már nem sokáig. Számomra elkeseredettség sűrűn csordogáló könnyeinek hangja az, amikor akademikusok annyira fanatikusak marxista ideológiájuk népszerűsítése iránt, hogy képesek elvinni a szociológia dimenziójába gazdasági és politika elitünk tevékenységét ellenőrizni szándékozó törekvések hitelességének kérdéskörét és nem az empirikus bizonyítékok dominálják a dialógust. Egyébként világszerte bátor akademikusok kerülnek cenzúra alá szakterülettől, szakmai tapasztalattól és presztízstől függetlenül, amennyiben a bizonyítás rögös útját választják, hiszen abban az esetben nincs más eredmény, mint egy összeesküvés feltételezése.

Az oligarchia, mint politikai rendszer kialakulása a legjobb példa ennek a baloldali elképzelésnek a cáfolására, mert ugyan nem nevezhető összeesküvésnek a szigorúan vett értelmezésében, mégis az egyéni érdek idézi elő a saját kaszt érdekeinek táplálását, elősegítését. Az összeesküvés az én értelmezésemben nem más, mint önös érdekek összefonódása, saját érdekeik megvalósulását akadályozó ellen érdekekek tevékenységének a megakadályozására. Például két gyermek kiközösít egy harmadikat és ezt előre megfontolt szándékkal teszik annak érdekében, hogy három helyett ketten használhassák a homokozót, ezáltal jutva terebélyesebb hasznos alapterületű ingatlanhoz, amit tevékenységük végzése szempontjából jelentősnek minősítenek, ahogy milliárdosok érdekei fonódnak össze saját vagyonuk, hatalmuk gyarpítása érdekében, legyen az egy másik hatalmi érdekcsoport, vagy keletkezzen akár az emberiség szuverenitása, szabadsága elpusztításának eszközével szintén az imént említett okokból.