Társadalom tagadásban

Úgy kezdődött, hogy elkészültek szimulációs tervezetek (Rockefeller-Gates), a WHO 2009-ben megváltoztatta a pandémia definícióját ^[1], megtörténtek az éles tesztek (sikertelen H1N1, Zika, Ebola média hírverés) és végül sikerrel megfogalmazódtak digitális (vakcina) igazoláshoz koncepciók ^[2]. A világ készen állt a központi bankok digitális valutáinak érkezésére is. Hónapok teltek el és a terv 2020. elején azzal folytatódott, hogy mindőssze néhány megbetegedést „jelentve” a világon mindenkit kényszerpihenőre küldtek, rabságba otthonaikba egy „pandémiára” hivatkozva.

Lepénylesők elfedve, szólsászabadság és emberi jogok eltörölve. Ígérték, hogy csak néhány hét és mindenki szabadulhat, majd amikor nyilvánvalóvá vált a lakosság számára, hogy továbbra is zajlik egy álllítólagos pandémia (statisztikai csalások és folyamatos ellentmondásokba keveredett vírus celebek, hazug politikusok által propagálva), a tájékozatlan többség beletörődött a következő lezárásba is országtól függetlenül, különböző időpontokban. Közben megérkezett az ígért „elixír”, amit igaz évtizedek óta nem sikerült biztonságosan előállítani, igaz minden tanulmány és állatkísérlet azt igazolta, hogy egy veszélyes technológiával állunk szemben, igaz Moderna soha nem volt képes egy használható terméket sem előállítani a “therapeutics” piacon, igaz Pfizer ellen több eljárás és per indult ^[3] hanyag és veszélyes működése következtében, mint ahányat a józan ész képes feldolgozni (Johnson&Johnson-ról nem is beszélve), igaz az mRNS termékek génterápiaként lettek bejegyezve ^[4] és nem vakcinaként, a „parazita stressz” alatt álló, halálra rémisztett lakosság önként felvállalta a kísérleti nyúl szerepét. Ígérték, hogy csak az időseknek kell oltani és a „veszélyeztetetteknek”, akik a halálozási statisztika szinte teljes egészét jelentették – ahogy korábbi években influenza esetén, sőt még inkább, hiszen a SARS-CoV-2 kevésbé jelentett veszélyt gyermekekre, mint idősekre az influenzával ellentétben a tudományos jelentések alapján –, de még ez sem volt elég. Újabb ígéretek, maszkolások, lezárások, és kísérletezések ciklusában rekedtünk és immár a pánikoló tömeg habzó szájjal követeli diktátraitól, hogy büntessék meg azokat, akik rossz gyerkőcként vissza mernek feleselni az apuci kormánynak.

De „1984”-ben erre már senki sem emlékszik, hiszen a lakosság állandóan beteges, feledékeny és érdektelenné is vált a totális megfigyelés árnyékában. Most ismét maszkolás, lepénylesők elfedve, amiért természetesen a gondolkodó hányadot hibáztatja hazug kormányuk és cinkosuk, a propaganda média. A helyzetünk teljesen egyértelmű és szerencsére napról napra egyre többeknek kezd derengeni, hogy mi is történik valójában. Sajnos egyeseknek a nehezebb úton kell megtanulniuk, mint másoknak és nagy árat fizetnek érte. Persze mindannyian komoly árat fizetünk. Ebben a háborúban, csakúgy mint a korábbiakban, nincsenek győztesek közöttünk. Egyedül azok nyernek, akik a dombtetőről szemlélik a harcmezőt, mint királyok a vérengző népet. Ők egyébként is a bőrünket tépik, húsunkat marcangolják adókkal, mesterségesen előidézett inflációval, elsikkasztott milliárdokkal, ellopott álmokkal.

De kik ezek az emberek? Egyáltalán milyen bizonyíték létezik arra, hogy lehetséges a világot irányítani mindössze néhány ember által? Nos, ezt megérteni és átfogóan leírni képtelenség néhány sorban, sőt, akár néhány könyvben azok számára, akik valóban szeretnék érteni, hogy mi történik. Véleményem szerint azt képtelenség tudni, hogy pontosan mi történik a színfalak mögött, de azért vannak bizonyos ismeretek, amiket megszerezhetünk, amik által kellő magabiztossággal kijelenthetjük, hogy

“a hatalom világszerte rendkívül kevés ember kezében összpontosul.” ^[5]

Technokraták, bankárok, iparágak vezetői, a hadsereg és hírszerzés kulcsfigurái mind részét képezik ennek a néhány embernek. David Rothkopf, Henry Kissinger „lótifutijaként” is ismert „Szuperosztály – A globális hatalmi elit és az általuk teremtett világ” című 2008-as könyvében éppen erről értekezik. Ugyan messze nem ő az egyetlen, aki ebben a témában publikált a történelem folyamán – például az elit Edinburgh-i Királyi Társaság első főtitkára, fizikus John Robison, a modern propaganda atyjának tartott Edward Bernays, Bill Clinton Georgetown egyetemi professzora Carroll Quigley, Columbia Egyetem professzor és a „new left” szellemi atyja C. Wright Mills, Stanford kutató prof. Antony Sutton, John Coleman brit MI6 ügynök, Charlotte Iserbyt, az Egyesült Államok oktatási minisztériumának vezető politikai tanácsadója és sokan mások -, akik véleményem szerint művénél klasszisokkal magasabb színvonalon értekeztek a témában, viszont írása karrierjét, bürokráciában betöltött magas pozícióját figyelembe véve szintén a megdöbbentő kategóriába sorolható. Csak hogy néhányat említsek az általa betöltött pozíciók közül;

• 1993-ban csatlakozott a Clinton-kormányzathoz, mint a nemzetközi kereskedelempolitikáért és fejlesztésért felelős kereskedelmi államtitkár-helyettes,
• a Nemzetközi Kereskedelmi Minisztérium megbízott kereskedelmi államtitkára volt, és a Nemzetközi Kereskedelmi Hivatal 2400 alkalmazottját irányította, beleértve az Amerikai Kereskedelmi Szolgálatot, a Nemzetközi Gazdaságpolitikai Irodát, az Importigazgatási Irodát és a Kereskedelemfejlesztési Irodát,
• Különböző tanácsadói és befektetői vállalatok alapítója,
• A Kissinger Associates ügyvezető igazgatója is volt, a Henry A. Kissinger volt amerikai külügyminiszter által alapított és elnökölt nemzetközi tanácsadó cégnek,
• Vendégkutató volt a Carnegie Endowment for International Peace-nél, ahol a Carnegie Gazdasági Stratégiai Kerekasztal elnöke volt és a Nemzeti Stratégiai Befektetési Fórum Párbeszéd elnöke,
• Tagja volt az Egyesült Államok Békeintézetének, a Johns Hopkins/Bloomberg School of Public Health, a Center for Global Development,
• Tagja a Külügyek Tanácsának (Council on Foreign Relations, vagy CFR)
• és volt előadó is az USA legnívósabb egyetemein is.