De lássuk, hogy miért is lenne az idei amerikai választások eseménye életünk “legnagyobbja”?

Nos, ha neked is a könyöködön jön ki az “ez lesz életünk legnagyobb választása” mantra, akkor tudd, hogy nem vagy egyedül. Több anyagot is készítettem az amerikai választásokkal kapcsolatban, amiket végül úgy döntöttem, hogy nem osztok meg (egyelőre). Többek között a kamu “Trump merénylet(ek)ről”, a “Project 2025”-ről, az “izraeli kérdésről”, Trump és Harris botrányos, hazugságokkal teli és szégyenletes hivatalban töltött múltjáról (jelenéről), majd a különböző (reménykedő) fórumlakókat látva inkább nem akartam rázni a tőlem megszokott ketrecet. Tisztában vagyok vele, hogy a gyerekek élvezik, amikor két majom cintányérozik a cirkusz porondján, de nem gondoltam, hogy ennyi gyerek van a világon. Lehet mondani, hogy “a demokrácia így működik”, és hogy “sosem volt megfelelő alternatíva”. Lehet mondani azt is, hogy “de szavazni kell, különben elveszítjük a jogot rá”, sőt, azt is, hogy “még Trump is jobb a baloldalnál”, és ebben is van valami, de én inkább a személyes felelősségvállalás és az önállóság, önrendelkezés pártján vagyok. Kezdésnek vajon miért nem azon megy a nemzeti vita, hogy ne két nagy párt vigye el a szavazatok majd összességét? Ezzel kellene többet foglalkozni és nem reménykedni, hogy egy maffiózó milliárdos hirtelen megváltozik és a “nép érdekeit képviseli”, bármi is legyen az. Valaki meg tudja nekem mondani, hogy egyébként is mi a nép érdeke és hogy vajon hányan egyeznének bele abba, hogy ez az érdek valósuljon is meg? Most Trumpot emelem ki, hiszen Harrist és a baloldalt még szóval sem illetném, olyan keveset gondolok róluk. Abban viszont hiszek, hogy valamitől mégis más ez a választás, mint a korábbiak – sosem volt ennyi információ és tudás szabadon elérhető és ennyire könnyen hozzáférhető az egyén számára az Egyesült Államokban és szerte e világon. De mit kezdünk ezzel? Ez fontosabb kérdés annál, mint hogy ki kapja a pontokat a nyerő cuccokért. Eléggé úgy tűnik azonban, hogy ha így haladunk, többé tényleg nem lesz ilyen választás. Erről Trump és Harris is gondoskodni fognak a digitális ID-val, ennyit bátran megjósolok. Olyannyira, hogy Trump nemrég Joe Rogan podcastjén a digitális személyazonosító rendszert népszerűsítette a választási csalás megállítására és a határ biztosítására hivatkozva. Hogyne. A határ biztosítva lesz, ahogy egy börtönben is biztosítva van.

Ígéreteken kívül semmit nem tudnak felmutatni azonban, ami érdemben változtatna azon a disztópikus (vagy nézőpont szerint utópisztikus) jövőn, amit a technokraták és pénzügyi érdekhálózataik 2020-ban nyíltan kitettek az asztalra elénk. Ezen csakis a felelős egyének közösségei tudnak változtatni. A pénzügy diktál ugyanis (Malmgren, 2022). A tudatosságával mindenki változást hozhat, ami összeadódik. Ezért állította Larry Fink két hete az Értékpapír-ipari és Pénzügyi Piacok Szövetségének eseményén, hogy a közelgő amerikai választások kimenetele

“nem igazán számít”.

Azt is mondta, hogy

„Elegem van abból, hogy azt hallom, ez életünk legnagyobb választása. A valóság az, hogy idővel ez nem számít”. “…mindkét adminisztrációval együtt dolgozunk, és mindkét jelölttel beszélgetünk.” (Financial Times, 2024/10/21)

Az ország (vagy inkább vállalat) elnöke a befektetők igénye és a vásárlók/alkalmazottak manipulálhatósága között egyensúlyozik. De kinek is felel elsősorban egy állam elnöke? Talán nem azoknak, akik a kampányának sokmilliós költségvetését finanszírozzák? Akiknek majd a zsíros szerződéseket kell lepasszolni? Nem a fegyver-, ember- és drogkereskedők lobbistáinak fog elszámolással tartozni? Vagy az 1 billió dolláros hadviselési költségvetés lobbistáival fog tárgyalni? Nem az Egyesült Államok 18 ügynökségből álló hírszerző közösségével fog együtt dolgozni? Az elszámolás sora elég hosszú lehet, de nekem meggyőződésem, hogy a sor legvégén van a szavazó és ez a jelenlegi szavazásnak nevezett közvéleménykutatás is inkább a futballszezont idézi, mintsem egy jelentős eseményt. A történelem sajnos tényleg ismétli önmagát.