A technológia nem csak egy eszköz – Jacques Ellul próféciája köszöni, jól van

Szkeptikus Kerekasztal

Blog

Szkeptikus Kerekasztal

Blog

Technológia

A technológia nem „csak egy eszköz”

Bukovinszki Gergely | 2024. 12. 15.

Jacques Ellul „próféciája” köszöni, jól van!

Mindössze két évvel azelőtt, hogy Joost Meerloo publikálta remekművét az „elme megerőszakolásáról”, és három évvel azután, hogy Hannah Arendt híresen a totalitarizmust a tekintélyelvűségtől vagy a zsarnokságtól eltérő újszerű kormányzati formaként azonosította, a keresztény anarchistaként is emlegetett filozófus és szociológus, Jacques Ellul „próféciája” is napvilágot látott. Bár írásai gyakran foglalkoznak az emberiség feletti technológiai zsarnokság kialakulásával, így a propagandával is, ennek az elemzésnek a fókusza a leghíresebb alkotásának üzenetét szándékozik célba venni.

Jacques Ellul, a „technológiai korszak prófétája”

Jacques Ellult gyakran nevezik a „technológiai korszak prófétájának”, mivel figyelemre méltó előrelátással és mélyreható elemzéssel közvetítette észrevételeit arról, hogy a technológia hogyan fogja alakítani a társadalmat, a kultúrát és az emberi létet. Művei, különösen ennek az esszének a tárgya, az 1954-ben publikált „A technológiai társadalom” (eredetileg La Technique ou l’Enjeu du siècle címmel jelent meg), már jóval azelőtt átfogóan és éretten közelítette meg ezt az összetett témakört, hogy a technológia növekvő dominanciája széles körben nyilvánvalóvá vált volna és ennyire releváns kritikát fogalmaztak volna meg a területen.

Az említett írása a technológia modern társadalomra gyakorolt mélyreható hatásait vizsgáló alapvető mű. Részletesen és kritikusan elemzi, hogy a technológiai fejlődés milyen módon befolyásolja az emberi életet, a kultúrát és a civilizációt. A mű kritikája a modernitás technológiától való függőségének. Figyelmeztet a technológiai fejlődés kritikátlan befogadására, és arra, hogy milyen veszélyekkel jár, ha hagyjuk, hogy az diktálja a társadalom működésének irányát. A könyv arra szólítja fel az olvasókat, hogy gondolkodjanak el a technológiai fejlődés etikai, kulturális és spirituális vonzatain, és keressék meg az emberi autonómia megőrzésének módjait egy egyre inkább technikai világban.

Ma már világosan látható, hogy a számítógépek és más kütyük csökkentették a figyelmünket és gyengítették a valósághoz való kapcsolatunkat. A biotechnológia rémisztő dimenziókat nyitott a globális eugenika mozgalom számára – a génszerkesztés, génterápia, klónozás és egyéb invazív beavatkozások tekintetében (is). A hadviselési technológiák és a felügyeleti eszközök, társítva az ember fejletlen morális készségével a totalitarizmus globális szintre emelkedésének a melegágya, és így sokunk számára festenek fel egy sötét jövőképet. Persze Ellul nem volt egyedül kritikus szemléletével. Lewis Mumford 1934-ben (Technics and Civilisation) figyelmeztetett arra, hogy a központosított technológiai rendszerek hogyan áshatják alá a személyes szabadságjogokat, és hogyan tehetik az egyéneket az adatvezérelt irányítási struktúráknak alárendeltjeivé. Az ő meglátásai is, különösen a „megagéppel” kapcsolatban, előrevetítették az azzal kapcsolatos aggodalmakat, hogy a technológia miként segítheti elő a mindent átható felügyeletet, a hatalom központosítását és az emberi viselkedés árucikké válását. Ellul meglátásai is arra utalnak, hogy (vitathatóan) a legrémisztőbb következmény nem egy civilizációs összeomlás, hanem az emberi autonómia és méltóság végleges felszámolása. A technológia civilizációra kifejtett hatása természetesen nem csak fekete vagy fehér lehet, és ezt Ellul is egyértelművé tette. Zsenialitása és egyedülálló megközelítése számomra igazán ebben rejlik, ugyanis nem a technológiai fejlődés ellen beszél – hiszen azt megállítani egyébként is képtelenség -, hanem komplex társadalmi kérdéseket feszeget a század közepére körvonalazódó kor kihívásainak megfelelően.

Bár Oswald Spengler és Lewis Mumford „próféciáihoz” hasonlóan, ő is pesszimista az emberi irányítással kapcsolatban, azonban a technológiát különálló és autonóm erőnek tekinti, amely a kulturális vagy emberi szándékoktól függetlenül működik – és ebben számomra többet nyújt Huxley, Arendt, Spengler vagy Mumford „vízióinál”, akik Ellul mellett talán a legnagyobb hatást fejtették ki ezen a területen a nyugati eszmevilágban. Mindamellett, hogy Ellul az emberi cselekvőképesség elvesztésére összpontosít, a kulturális és szellemi hanyatlással kapcsolatos aggodalmát fejezi ki és elutasítja a „haladással” vagy a „folyamatos fejlődéssel” kapcsolatos optimizmust, nem zárja ki az ember felülemelkedésének lehetőségét és praktikus irányelveket is megfogalmaz, amelyek mentén lehetséges lenne visszavenni az irányítást.

A technológia nem azonos a technikával

Ellul nem a mai köznyelvben használatos értelmezését veszi a technológiának. Megkülönbözteti a „technológiát” a „technikától”. A „technika” kifejezést nem csak eszközökre vagy gépekre használja, hanem az magában foglal minden olyan módszert vagy folyamatot, amelynek célja, hogy nagyobb hatékonysággal érjen el egy adott eredményt. Hangsúlyozza, hogy a technikák nem korlátozódnak a fizikai eszközökre; a társadalmi, szervezeti és szellemi folyamatokra is vonatkoznak, mint például a vezetési gyakorlatok, a politikai stratégiák vagy a tudományos módszertanok. Ellul azt állítja, hogy ha egy technikát egyszer feltaláltak, az hajlamos az emberi irányítástól vagy a társadalmi igényektől függetlenül fejlődni és továbbfejlődni. A technikai innováció a saját lendületét követi, egy önfenntartó ciklust hozva létre, ahol minden egyes előrelépés a következőhöz vezet, gyakran etikai, kulturális vagy társadalmi megfontolások figyelembevétele nélkül.

Ellul gondolatait, miszerint a technológia részben önállóan működik az emberi beavatkozástól, bár azt nem teljesen mellőzve, számos kritika érte. Ennek ellenére bizonyos techno-utópisták kifejezetten támogatják ezt a nézetet, bár meglátásom szerint leginkább a teljesség igénye nélkül adoptálják elgondolását és kiemelnek részleteket, amelyek kedvezőek az adott ideológia alátámasztására – pl. transzhumanizmus és eugenika. Ellul óta mástól is olvashattunk a technikáról, mint egy önálló rendszerről, amely egy bonyolult organizmusra hasonlít, és gyakran saját belső szabályai szerint működik. Ez az elképzelés különösen népszerű a futuristák, technokraták és transzhumanisták körében, akik a nanotechnológia, biotechnológia, informatika és robotika összefonódásától várják egy emberi intelligenciát meghaladó életforma megjelenését. Ilyen írás például Kevin Kellynek, a Wired magazin egyik alapítójának 2010-es könyve, a „What Technology Wants” (Amit a technológia akar).

Mit értett Ellul a „technológiai determinizmus” alatt?

Egyes kritikusok szerint Ellul hangneme túlságosan determinisztikus és pesszimista volt, alábecsülte az emberi cselekvőképességet és a technológia azon lehetőségét, hogy etikai értékek vezéreljék. Ellul szerint azonban a technológiai fejlődés diktálja az emberi történelem menetét és alakítja a társadalmi struktúrákat. Megkérdőjelezi azt az elképzelést, hogy a technológia semleges vagy egyszerűen az emberi célok szolgálatában álló eszköz. Ehelyett azt javasolja, hogy a társadalom alkalmazkodik a technológiához, és nem fordítva. Megjegyzi, hogy a hatékonyság válik az új technikák átvételének elsődleges kritériumává. Egy olyan technikát, amely javítja a hatékonyságot, valószínűleg elfogadnak, függetlenül annak tágabb következményeitől. Ez a hatékonyság iránti megszállottság háttérbe szorít más értékeket, például az erkölcsöt, a hagyományt és az egyéni jólétet.

A technológia társadalomra és a kultúrára gyakorolt hatása

Ellul szerint a technológia térhódítása a társadalom minden területét átalakítja, beleértve a gazdaságot, a politikát, az oktatást és a kommunikációt. Aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a technológiai fejlődés aláássa a hagyományos társadalmi struktúrákat, kulturális gyakorlatokat és szellemi értékeket, és azokat egy gépesített, személytelen rendszerrel helyettesíti. Vizsgálja például a „technika” és az állam kapcsolatát.

“Az állam legfontosabb technikai tevékenysége a huszadik század elejéig teljesen empirikus maradt.”
„…mindannyian korlátozottak voltak mind céljaikban, mind eszközeikben.”
„Politikai, társadalmi és emberi szempontból az államnak és a technikának ez a kapcsolata messze a történelem legfontosabb jelensége. Megdöbbentő, hogy ezt a tényt tudomásom szerint senki sem hangsúlyozta. Hasonlóképpen megdöbbentő, hogy még mindig olyan politikai elméletek vagy pártok tanulmányozásával foglalkozunk, amelyeknek már csak epizodikus jelentőségük van, de megkerüljük azt a technikai tényt, amely a modern politikai események összességét megmagyarázza, és amely sokkal biztosabban jelzi társadalmunk általános irányvonalát”.

Nem hogy az ’50-es években, hanem még ma is sajnos legtöbben az ilyen “epizodikus” politikai elméletek vagy pártok tanulmányozásával foglalkoznak – ez különösen igaz az ún. televíziós “szakértői” kasztra. És hogy milyen különböző „célokat” és „eszközöket” szerzett Ellul szerint az állam a technológia révén a 20. század fordulója után? Ezek közé tartozik például a hatalmas adatmennyiségek ellenőrzésének és kezelésének képessége (adminisztráció), a népesség hatékonyabb szervezése és a viselkedés megfigyelőrendszereken keresztül történő nyomon követése. A technológia lehetővé tette az állam számára, hogy nagyobb befolyást gyakoroljon az élet minden területére, beleértve a gazdaságot, az oktatást, sőt még a magánéletet is. Az állam technológiai eszközökre való támaszkodása növelte hatalmát, központosította a hatalmat és csökkentette az egyéni szabadságjogokat. A technológia nemcsak a társadalmakat alakítja tehát, hanem növeli az állam hatalmát és ellenőrzését az egyének felett. Az, hogy az állam az igazgatás, a felügyelet és a szabályozás terén a technológiára támaszkodik, tovább centralizálja a hatalmat és csökkenti az egyéni autonómiát. Ellul bírálja, hogy az állam hogyan használja a technológiát a rend és a hatékonyság kikényszerítésére az emberi szabadság rovására, a technológiát az államhatalom megerősítésének eszközévé téve. Ahogy a technológia fejlődik, úgy hajlamos monopolizálni az emberi tevékenységet. Azokon a területeken, ahol a technológia dominánssá válik, az alternatív módszereket gyakran elhagyják vagy elavulttá teszik. Ez egyfajta függőséget hoz létre a technológiától, ahol az emberek és a társadalmak elveszítik a technológia nélkül való működés képességét. Harminckét évvel később Theodore Roszak ezt a jelenséget már az adatok és a technológiai gondolkodás dominanciájának nevezte és az „empiristák bajos sikerének” tulajdonította, akik segítettek

„beágyazni kultúránkba a tudás egy bizonyos erősen redukcionista felfogását, amely drasztikusan alábecsüli a képzelet szerepét az ötletek létrehozásában, és az ötletekét a tudás létrehozásában, még a tudományokban is.”

Szerinte ők azok, akik

„szeretik a számítógépet, mint a munkában lévő elme modelljét, amely adatokat tárol, átrendezi őket, tudást állít elő, és mindezt potenciálisan jobban teszi, az emberi eredetijénél” (The cult of information, 1986).

Ellul bírálja az etikai megfontolás hiányát is a technológiai fejlesztésekben. A technológiával kapcsolatos döntéseket gyakran a technikai megvalósíthatóság és a gazdasági haszon vezérli, nem pedig az erkölcsi megfontolások. Arra figyelmeztet, hogy a felügyelet hiánya olyan nem szándékolt következményekhez vezethet, amelyek ártanak az emberiségnek és a környezetnek. Hihetetlen pontossággal észlelte ezeket a veszélyeket – aktualitásként fontos például látni a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI vállalat körül zajló gyanús ügyleteket vagy épp a korai Paypal-maffia tagok, valamint a CIA és a Moszad együttműködését az adataink és következésképp az elménk feletti globális befolyás kiterjesztésében.

Profetikus figyelmeztetések

Ellul számos olyan témát boncolgatott korát messze megelőzve, amelyek a technológiáról szóló kortárs viták során azóta előtérbe kerültek, mint például a megfigyelés, az automatizálás, a környezet pusztulása és a digitális kommunikáció dehumanizáló hatása. Persze fontos itt is kiemelni, hogy nem a technológia elutasítása mellett érvel, hanem a technológia fejlődésének és a társadalomba való integrálódásának nagyobb tudatosságára és ellenőrzésére szólít fel. Kétségkívül egy luddita volt. Bár idén 70 éves, „A Technológiai társadalom” továbbra is rendkívül aktuális a mesterséges intelligenciáról, a big data-ról, a közösségi médiáról és más modern technológiai jelenségekről szóló viták összefüggésében és képtelenség bármilyen vitát kezdeményezni a témában ennek a műnek az ismerete nélkül. Ellul meglátásai arra késztetik az olvasót, hogy kritikusan vizsgálja meg a technológia szerepét az életében, és mérlegelje, hogy a technológiai fejlődés mindig összhangban van-e az emberi haladással.

Az emberi autonómia

Nézetei az emberi autonómia megőrzéséről az egyre inkább technikai világunkban mélyen gyökereznek a technológia ellenőrizetlen fejlődésének és a társadalom feletti uralmának kritikájában. Írásaiban, különösen “A technológiai társadalomban” és “A szabadság etikájában” stratégiákat vázol fel a technológiai determinizmus dehumanizáló hatásaival szembeni ellenállásra. Elképzelései a tudatosságot, az etikai reflexiót és a tudatos ellenállást hangsúlyozzák. Szerinte az emberi autonómia fenntartása az egyre inkább technikai világban magas fokú kritikus gondolkodást igényel a technológiai rendszerek ellenőrizetlen növekedésével szemben. A határok kijelölésével, a nem technológiai értékek megerősítésével és az emberi szabadság előtérbe helyezésével az egyének és a társadalmak biztosíthatják, hogy a technológia az emberiség szolgája, ne pedig ura maradjon.

Az elmúlt években általam is összegyűjtött technokráciával és transzhumanizmussal kapcsolatos aktualitások szerepének bemutatása is ezt a célt szolgálja, kísérve az érdeklődőt a tudatosság felé vezető úton. Bár olykor negativitásnak tűnhet és a szkepticizmus pesszimizmusként csapódhat le az olvasóban, itt fontos rávilágítanom, hogy ezek a korai előrejelzések, különösen Ellul írásai bizonyítékai annak, hogy a témakör többdimenziós és rengeteg munkát igényel az összetettség értelmezése. Például nem csupán a gazdasági trendek mutatnak a “digitális ikertechnológiák” és az “avatar kapitalizmus” irányába – ahogy azt kritikusaim olykor gondolják -, hanem már a korai kibernetikusok, mint Norbert Wiener is alapvető gondolatokat vezettek be a visszacsatolási rendszerekről, a vezérlésről és a kommunikációról az élő szervezetekben és a gépekben – először a “Kibernetika: vagy Irányítás és kommunikáció az állatban és a gépben” című 1948-as tanulmányában. Ezt a multidiszciplináris látképet a kibernetika, a filozófia és a mérnöki tudományok fúziójával már Ellul is láthatta körvonalazódni 1954 előtt. Erre hívnám fel a figyelmet, mert rendkívül fontos nyomatékosítani a gondolatot és nem elveszni egy adott terület – akár a gazdaság, akár a politika – viszonybeli változásainak és fejlődésének hullámvölgyeiben annak érdekében, hogy igazoljuk magunk előtt a megnyugtató igazolhatatlant – a “rendszer” összeomlik egy bibliai jelentőségű “újraindítás” érdekében. Bár diktatúrák összeomlottak, a totalitarizmus ezeken átívelve tovább fejlődött és az alkalmazott “technika” egyre precízebb lett. Az ezen a területen elért jelentős fejlesztések nagy részét ugyanis nem egy nemzeti gazdaság, egy ország, még csak nem is egy abszolutista uralkodó, hanem a világ negyedik legnagyobb távközlési vállalata, az NTT Corporation „Digital Twin Computing” (DTC vagy Digitális iker számítástechnika) keretrendszere mozdította elő. Ennek a koncepciónak a célja olyan átfogó „digitális ikrek” létrehozása, amelyek a valós világbeli entitásokat – beleértve az emberi személyiségeket, viselkedést és környezetet – szimulálják a kibertérben. Ebben a kontextusban érdemes tehát vizsgálni mind a totalitarizmus tendenciáját (akár a gyógyszeripari vállalatokat tekintve, akár a globális “filantrolateralizmust”), mind az ember szerepét a technológiai civilizáció következő fázisában – lásd. IV. ipari forradalom. Az oktatás, az egészségügy, a bűnüldözés, a “környezetvédelem”, de még a magánéletünk is a tőzsdén kereskedhető spekulatív piacok kiszolgálójává válik a temérdek adat által, amit az okos kütyüinken keresztül szolgáltatunk. Ez segíti elő a transzformációt és ennek a kaotikusnak látszó jövőnek a szervezését és rendszerezését hivatottak lebonyolítani a mesterséges intelligencia rendszerek. Bár rémisztően hangzik, sajnos ez már nem sci-fi.

Gondoljunk csak Talósz történetére, a Héphaisztosz isten által alkotott bronzóriásra (automata), ami arra lett tervezve, hogy Kréta partjainál járőrözve védje Krétát. Bár Talósz a technológia csodája volt, létezése azt a félelmet szimbolizálja, hogy az emberi alkotások az uralom vagy a pusztítás eszközeivé válnak. Az emberi tulajdonságok hiánya és a mechanikus engedelmesség rávilágít a technológiai konstrukciókon keresztül történő dehumanizációval kapcsolatos korai aggodalmakra. Bár nem közvetlenül a mai értelemben vett technológiáról szól, a Prométheusz által az emberiség számára ellopott tűz (gyakran a technológiai fejlődés szimbóluma) szintén a nem szándékolt következmények témáját hordozza.

De a Bábel tornyának története is értelmezhető az emberiség technológiához és ambícióhoz való viszonyának tükrében. Bizonyos kihívások tehát, amik a technológiát is övezik, történelmi küzdelmek és nem csupán korunk próbatételei. Amennyiben a kiutat keressük ebből az őrült és veszedelmes ciklikusságból, ismernünk kell a különböző aspektusokat, amik praktikus értelemben nem feltétlenül kötődnek szorosan a témához.

Hogyan őrizzük meg az emberi autonómiát? Spiritualitástól vakulásig

Ellul hangsúlyozza annak a felismerésnek a fontosságát is, hogy a technológia bevezetése után az emberi szándékoktól függetlenül fejlődik. Ez a tudatosság segít az egyéneknek és a társadalmaknak megérteni, hogy a technológiai fejlődés passzív elfogadása helyett aktívan be kell avatkozniuk. A technológia kritikus értékelésére szólít fel, amely nemcsak a technológia hasznosságát kérdőjelezi meg, hanem az emberi értékekre, kultúrára és autonómiára gyakorolt szélesebb körű hatásait is. Az olyan nem technikai értékek megőrzése és támogatása mellett érvel, mint a spiritualitás, az erkölcs, a művészet és a hagyomány. Az emberi élet ezen aspektusai ellensúlyt nyújtanak a technológiai rendszerek mechanisztikus és hatékonyságvezérelt jellegével szemben. A vallásban és a spiritualitásban látja a technológia dominanciájának való ellenállás kulcsfontosságú eszközeit, amelyek keretet biztosítanak az emberi méltóság és a transzcendens értékek technikai szükségszerűségekkel szembeni elsőbbségének.

De nem eszik azt olyan forrón! A vallási eszmék ugyanis természetüknél fogva mélyen szimbolikusak, és gyakran úgy kell értelmezni őket, hogy az egyének vagy közösségek számára személyesen rezonáljanak, így talán képtelenség is számukra egyetemes értelmezést vagy elfogadást szolgáltatni. A vallási szövegek és eszmék gazdagok metaforákban, allegóriákban és kulturális kontextusban. Ritkán szó szerinti előírások. Sokkal inkább az elmélkedés, a tanítás és az élet misztériumainak megértésének eszközei. Akkor mit akart ezzel mondani Ellul? Ha nem hiszünk egy erőszakos apafigurában a felhők fölött, akkor elvesztünk? Nos, műveiből kiderül, hogy Ellul keresztény hite meghatározta világnézetét, de a technológiát és a társadalmat szélesebb filozófiai és szociológiai szemüvegen keresztül közelítette meg. Nem az volt a célja, hogy a kereszténységet mint a technológiai problémák megoldását népszerűsítse, hanem az, hogy rávilágítson azokra a szélesebb körű spirituális és etikai válságokra, amelyeket a technológia okoz. “A Technológiai társadalomban” nem állt ki egy konkrét vallási ideológia mellett. Ebben a tágabb értelemben írt a „spiritualitásról” és „vallásról”, hiszen úgy vélte, hogy a „valódi spiritualitás” megköveteli a technológiai gondolkodásmóddal szembeni ellenállást. Ez magában foglalja az emberi hatalom korlátainak felismerését és az olyan értékek fontosságát, mint az alázat és a szemlélődés, amelyeket a technológia hajlamos aláásni. Továbbá hangsúlyozta az erkölcsi és spirituális hagyományokon alapuló kritikai reflexió szükségességét, hogy ellensúlyozza a technológiai fejlődés vakon való hajszolását. Ennek a bonyolult (és sokakat érzelmileg érintő) kérdésnek a bemutatására jó példa lehet az izraeli nacionalizmus terjeszkedésének szürrealitása. A vallás és a technológia összefonódása jelentős szerepet játszik ugyanis a cionista terjeszkedés közel-keleti hajtóerejében. A dinamika mélyen összetett, történelmi, vallási, politikai és technológiai elemeket ötvöz. Ebben a kontextusban elgondolkodtató és kritikus szemléletre késztet a „spiritualitás”, „vallás” vagy „erkölcs” fogalma, mint az ellenállás „kulcsfontosságú” eszközei a túlzott technológiai uralommal szemben. Izrael ugyanis ékes példája a modern technodisztópiák Ellul által is előrejelzett veszedelmének és annak is, hogy a vallás és erkölcs értelmezésének szubjektív jellege milyen mértékű veszélyforrás lehet. Amikor egyének vagy intézmények a spirituális igazságok kizárólagos tulajdonjogát követelik, az gyakran konfliktushoz, elnyomáshoz és elidegenedéshez vezet.

Szándék, tudatosság és a semlegesség illúziója

Ellul hangsúlyozza, hogy az új technológiák elfogadása előtt etikai megfontolásra van szükség. A társadalmaknak fel kell tenniük a kérdést, hogy egy adott technológia összhangban van-e az emberi és ökológiai jóléttel, ahelyett, hogy vakon a hatékonyságot vagy az innovációt követnék önmagukért. A technológia bevezetésének lassítása mellett érvel, hogy legyen idő az erkölcsi és társadalmi megfontolásokra. És ami egy számomra különösen érdekes szempont a könyvben, hogy megkérdőjelezi azt az elképzelést, hogy a technológia semleges. Azt állítja, hogy minden technológia eredendő értékeket hordoz, és a saját képére formálja át a társadalmat. Ezért sem értem az olyan meddő vitákat, amelyek a mesterséges intelligencia antropomorfizálása körül alakultak ki. Meglátásom szerint lényegtelen, hogy van-e lelke, tudata, “személyisége” vagy tud-e kapálni – az ezekkel kapcsolatos kritikák szoktak felmerülni ugyanis azokkal szemben, akik a potenciális veszélyekre igyekeznek felhívni a figyelmet. A mesterséges intelligenciáról, mint jelenségről alkotott szemléletünk, a vele való kapcsolatunk és a társadalomra kifejtett transzformatív hatásai számítanak igazán, hiszen az emberi élet eredendően (és feltehetőleg maradandóan) az emberi kapcsolatokról szól. Ellul szerint az autonómia megőrzése érdekében az egyéneknek el kell utasítaniuk azt az elképzelést, hogy a technológia csupán eszköz, és kritikusan kell értékelniük a befolyását. Ennek a befolyásnak a felismerése segít megakadályozni, hogy a technológiai rendszerek diktálják a társadalmi normákat és prioritásokat. Azt javasolja, hogy az embereknek határokat kell szabniuk a technológia számára, eldöntve, hol helyénvaló, és hol nem szabad beavatkozniuk.

Például az olyan területeken, mint az oktatás, a kapcsolatrendszerek és a kormányzás, az emberi interakciót és ítélőképességet kell előnyben részesíteni a gépesített megoldásokkal szemben. A „szabadság zónáinak” létrehozásával, ahol a technológiát tudatosan korlátoznánk, megőrizhetjük az önálló és értelmes cselekvés képességét. Ellul hangsúlyozza továbbá az egyéni felelősség fontosságát a technológiai világban való eligazodásban. Minden egyes embernek kritikusan kell foglalkoznia a technológiával, tudatossággal kell megközelítenie azt a kérdést, hogy mit és hogyan használ. Ehhez olyan személyes filozófiát kell kialakítani, amely az autonómiát, a minőségi emberi kapcsolatokat és az etikai megfontolásokat helyezi előtérbe. Joost Meerloohoz hasonlóan, aki a totalitarizmus ellenállásával kapcsolatban írt erről, Ellul is úgy véli, hogy a kis, helyi közösségek jobban képesek ellenállni a globális technológiai rendszerek homogenizáló hatásainak. Ezek a közösségek a technológiai szabványosítással szemben az emberi kapcsolatokat és a hagyományos gyakorlatokat helyezhetik előtérbe. A helyi cselekvés ellensúlyozhatja a nagyméretű technológiai rendszerek központosító tendenciáit. Például “A szabadság etikájában” Ellul azt állítja, hogy az igazi szabadság abban a képességben rejlik, hogy olyan utakat választhatunk, amelyeket nem a technikai vagy társadalmi nyomás diktál. Az autonómia fenntartása megköveteli az ilyenfajta szabadság iránti elkötelezettséget, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy ellen kell állni az egyes technológiák által kínált kényelemnek vagy hatékonyságnak. Megkérdőjelezi a haladás ideológiáját is, amely azt feltételezi, hogy minden technológiai fejlődés eredendően jó vagy szükséges. Arra ösztönzi a társadalmakat, hogy kérdőjelezzék meg a haladás célját és következményeit, különösen akkor, ha az aláássa az emberi cselekvőképességet vagy környezetromláshoz vezet. Ellul nem támogatja a technológia teljes elhagyását, mivel elismeri annak elkerülhetetlenségét és hasznosságát. Ehelyett kiegyensúlyozott megközelítést sürget, amely integrálja a technológiát az emberi életbe anélkül, hogy hagyná, hogy az uralja vagy meghatározza azt. Írásai azon ritka, érett eszmefuttatások közé tartoznak, amelyek úgy nyújtanak betekintést ezekbe a komplex kérdéskörökbe, hogy kiutat is képesek mutatni. Hogy ezek a „kiutak” mennyiben realisztikusak, annak megítélése ránk és a jövő generációira vár. Annyit viszont bizonyosan kijelenthetünk, hogy az iránymutatás helytálló lehet és innentől a részletek kidolgozásaiban rejlik maga az ördög is. Látjuk a problémákat és szenvedjük a következményeket. Talán itt az ideje, hogy cselekedjünk is – ki a maga környezetében, az év minden napján tehet a változásért és szépen lassan ezek össze fognak adódni.