Előzetes jelentések alapján és egy kiszivárogtatott email szerint italozás és jó kedv tombolt a kormánytagok összejövetelén, miközben a lakosságot azzal rémisztgették, hogy a nagyit meglátogatni életveszélyes. 2020. május 20-án Johnson vezető magántitkára, Martin Reynolds

„valamivel több mint 100 alkalmazottat hívott meg az összejövetelre egy olyan időszakban, amikor tilos volt a társadalmi keveredés, kivéve egy másik háztartásból származó személyt, aki nyilvános helyen, a szabadban tartózkodott.
Állítólag körülbelül 30-40-en vettek részt a rendezvényen, ahol ételt és bort terítettek az asztalokra.” […]

Ugyanezen a napon Oliver Dowden kulturális miniszter sajtótájékoztatón emlékeztette a nyilvánosságot: “Egy, a háztartásán kívüli személlyel lehet találkozni szabadtéri, nyilvános helyen, feltéve, hogy két méter távolságot tartanak egymástól”.
A fővárosi rendőrség a Twitteren közölte, hogy az emberek piknikezhetnek, tornázhatnak vagy sportolhatnak a szabadban, feltéve, hogy »egyedül, olyan emberekkel, akikkel együtt élnek, vagy csak ön és egy másik személy«”. ^[2]

A narratíva természetesen nem arra keresi a választ, hogy Borisék ugyan miért nem féltek a COVID általi keserves halál lehetőségétől? A sajtó még véletlenül sem említi, hogy miért ropták halhatatlanként, miért koptatták fekete lakkcipőjük saját „piáik” mámorában, miközben közel 70 millió lakosnak tiltották meg, hogy 2 méternél közelebb menjen a másikhoz, vagy „megfelelő” indok hiányában elhagyja otthonát.

A narratíva formálásában óriási szerepe van a lakosságnak. Akárcsak egy színház igazgatásában, a politikai színjáték igazgatóinak és rendezőinek is a közönség teremti meg a lehetőséget a fennmaradásra. Tehát a tyúk, vagy a tojás volt előbb? Bár az ominózus „brüsszeli orgia” sem volt bizonyítéka annak, hogy a teljes magyar politikai apparátus viselkedése hasonló dekadenciába fordulna – bár nem is zárja ki azt –, ugyanakkor mit várunk a politikusoktól? Bölcsességet? Önmegtartóztatást? Erkölcsi példamutatást? Őszinteséget? Azokat nem tanítják a „Young Global Leaders” kiképzőtáborban. Mit várunk azoktól, kik irányítani akarnak és nem példát mutatni? Ez is egy újabb bizonyítéka annak, hogy kormányok tagjai röhögnek a naiv publikumon, félrevezetik őket, gyengeségeiken élősködnek, ahelyett, hogy felemelnék az elesettet. A brit politikusok nem kivételek, hanem maguk a szabály. Immár felszínre hozott, kétszintű globális társadalom van kilátásban, neofeudalizmus, ha úgy tetszik, ahol külön szabályok vonatkoznak a népre, ahogy azt a magyar parlamentben is láthatjuk a vakcinák kötelezését illetően. ^[3]

Számos egyéb példa is áll rendelkezésünkre a brit politikai életből, például emlékezzünk Matt Hancock egészségügyi államtitkár „szenvedélyes”, tökéletesen pozicionált „rejtett kamerás” l’amourjára, vagy Neil Ferguson tanácsadóra, kinek a COVID tombolása sem szabhatott gátat, hogy találkozzon szeretőjével. További példák is találhatók a képmutatásra az érdeklődők számára. ^[4]

És talán újabb drasztikus lépéseket fontolgatnak a háttérből irányítók, amihez új elnökre van szükség. Talán annyi pert akasztottak Boris nyakába is, hogy egy újabb, tán még őkelménél is nyakasabb ügynökre van szükség. És azzal, hogy ez kiderült pedig látható, hogy egyre többen fordulnak el a politikai létesítménytől, a társadalmi életben való részvételtől. És feltevésem, hogy egy ilyen esemény kapcsán a már egyébként is fáradt, megfélemlített és reményvesztett nép reakcióját tesztelő és előrejelezni szándékozó agytrösztök igazán jól szórakozhatnak.