Szkeptikus Kerekasztal

Blog

Szkeptikus Kerekasztal

Blog

Környezetvédelemtől a keresztény ideológiáig

web 425x425

Bukovinszki Gergely | 2022. 9. 11.


Bukovinszki Gergely | 2022. 9. 11.

A “környezetvédelem” dogmája korunk “tudományos diktatúrájának” [A. Huxley, U. C. Berkeley, 1962.] fontos eszköze. Az épülő digitális abszolutizmus propagandistáinak narratívájában remekül megfér az “egyenlőség és befogadás” eszméi mellett a jövő kétszintű társadalmi berendezkedésének népszerűsítése, amiről ma már nyíltan, publikusan beszélhetnek is. Szociális kreditrendszer, egyetemes alapjövedelem, karbonadóztatás, CBDC és az ehhez kapcsolódó technológiai megfigyelői és irányítói rendszerek sokasága vitathatatlanul óriási veszélyt jelentenek az egyén szuverenitására. Elidegeníthetetlennek vélt jogaink és maradék emberi méltóságunk forog kockán.

Igaz, hogy a technológia, akárcsak a tűz, vagy egy konyhakés, emberi szándéktól függően kerülhet felhasználásra, de ha a lakosságban nincs igény a társadalmi életben való részvételre, ha képtelenek felismerni azt, amikor félre vannak vezetve, kritikát megfogalmazni elnyomó kormányaikkal szemben, akik bizonyíthatóan nemzetközi érdekcsoportok diktátumát követik, ha menekülnek az informált döntéshozatal felelőssége elől még akkor is, amikor közbeszéd tárgyát képezi, hogy a társadalomszervezésből hiányoznak a szükséges fékek és ellensúlyok (nemzettől függetlenül ezen a ponton), akkor ismét elérkeztünk az abszolutizmus korába.

Most először azonban, az abszolutizmus az uralkodói osztály szó szerinti genetikai fölényét is képes lehet biztosítani. Mint jól lakott mackó, ki téli álmához ágyaz barlangjában, néhányan azzal az ábránddal térnek nyugovóra, hogy tőkés érdekcsoportok és uralkodók között mindig léteznek ellentétek, ezért fölényük pusztulásra van ítélve. A technológia azonban túl él egyéneket, érdekcsoportokat és konstans, exponenciális fejlődése az újkor isteneként emelkedik civilizációnk csíkokkal átszőtt fellegeibe, busásan jutalmazva azt, aki őt szolgálja. A nyersanyag alapú szocialista utópia vágyálma a „Venus Project” megöregedett és megkeseredett hippi generációnak és fontos összetevője eljövendő nemzedékek ideológiai képzésének, bár környezetre kifejtett jótékony hatásának és társadalmi problémák megoldásának tudományos bizonyítékai egyelőre váratnak magukra.

A technológia „meleg ágya”

A transzhumán (vagy poszthumán) ontológia „a szekuláris humanizmus és a felvilágosodás eredménye” [Bostrom, 2005.] a kibernetika kultusz hívői számára. Ez talán korunk legfontosabb üzenete, ha szeretnénk megérteni ókori birodalmak bukásának okozóit, hiszen ezen mozgalmak alapozták meg modern kori szemléletünk a tudomány modern világban betöltött státuszáról és szerepéről alkotott elképzeléseiről. Először is ne feledjük, hogy a felvilágosodás adott teret a múlt fejlődési szemléletének széles körű elfogadásához. Tehát az állandó és folytonos fejlődése a dolgok természetének. Ez egy radikálisan új szemlélete a világnak. Továbbá

a humanizmus, mint önálló szellemi mozgalom a huszadik század eleji Amerikában alakult ki az önmagukat vallásosnak valló humanisták körében.”

Tehát eredendően vallásos nézetek formálták. Továbbá a humanizmust hirdető legnagyobb szervezetek alapítói leginkább a racionalista, ateista, szekuláris szemlélettel rendelkezők közül kerültek ki – legalábbis publikusan ezt vallották -, de pusztán empirikusan szemlélni a világot intellektuális csapda, vagy egyenes őszintétlenség.

A Humanists International (Humanisták Nemzetközi Szervezete) a 20. század egyik fontos transzhumanista szervezete, amelyet híres evolúcióbiológus Julian Huxley, a transzhumanizmus kifjezés megalkotója alapította Jaap van Praag oldalán, aki a Humanistisch Verbond (Holland Humanista Liga) alapítója és aki kulcsfontosságú szerepet játszott az International Humanist and Ethical Union (Nemzetközi Humanista és Etikai Unió) létrehozásában – mellesleg az Ajax futballcsapat egykori elnöke is volt sok egyéb mellett.

A skepsis mezsgyéjén, a hit védelmében

Tévedés ugyanis,

„hogy Isten létezése joggal kezelhető hipotézisként, és tévedés azt állítani, hogy a kísérleti módszer vagy más meghatározott empirikus módszer alkalmazásával Isten létezése megerősíthető vagy megcáfolható, mint egy empirikus valóság létezése. Egyes ateisták – akik a pragmatistákhoz hasonlóan szintén alapos fallibilisták maradnak – azt a visszavágást teszik, hogy az Isten megismerésének vagy meg nem ismerésének ilyen javasolt módjának nincs értelme senki számára, aki megérti, hogy milyen valóságnak kellene lennie Istennek.”

Egy Teremtő létezése se nem bizonyítható, se nem cáfolható empirikusan, így az ateizmus legalább annyira tekinthető egy hitrendszer részeként, mint a teizmus. Az anyagi világ szentsége, a materializmus, de bármilyen bálványimádat pedig tekinthető birodalmak bukásának (rész)okozóiként (lásd. azték birodalom, Mezopotámia).

“A keresztény ideológia három részből álló filozófiát dolgozott ki: a gondolkodás szabályaival foglalkozó logika, a valóság természetével foglalkozó metafizika és a kettő közötti kapcsolattal foglalkozó ismeretelmélet [episztemológia]. Ebben a rendszerben a logika világos és merev volt, a gondolkodás és a valóság közötti szükséges kiigazításokat pedig az ismeretelméletben végezték el. Éles különbséget tettek az érvényesség és az igazság között. A logika akkor adott érvényességet egy következtetésnek, ha annak szabályait betartották. De ez a következtetés nem volt szükségszerűen igaz – ezt az “ismeretelméleti szabályok” szerint kellett megvizsgálni.” [Quigley, 1950.]

Az empirizmus azonban valóban egy olyan közös nyelv (ellentétben a hit alapú szemlélettel), amely segít közös nevezőt találnunk materializmus dominálta társadalmainkban. Az elmúlt két és fél év COVID tudományizmusával kapcsolatban éppen az a felháborító, hogy köze nem volt a világ empirikus megismerésének folyamatához, vagy magához a tudományos metódushoz. Sokkal inkább van köze egy valláshoz, aminek vezérelveiben többen megegyeztek és a nép félelmében úgy döntött, hogy vakon hisz benne. Elvégre ki az manapság, aki nem áldoz a kultusznak? A gyógyszerész, vagy orvos, aki jó szándékkal, de ismereteinek híján kövezi ki a pokolba vezető utat? Az informatikus, akit busásan fizetnek a rendszer üzemeltetéséért és a hatékony gépi tanulási keresőmotorok fejlesztéséért? Az okos kütyük átlagfelhasználói, akik adatbeviteli paramétereit algoritmus elemzi és tárolja? Esetleg a csecsemő, akinek még látása sem fejlődött ki, már képernyőt lógatnak ágya fölé? A nyomorban szenvedők, kik bármit megtennének a nyugati luxus kényelmének élvezetéért?

Akkor vissza a „klubhoz”

A „klubban” pöffeszkedők az emberi gyarlóság kapitalistái. A félelem és kényelem kapitalistái, amit sikerrel fel is használnak ellenünk. Ez az a „nagy klub”, ahová „te és én nem tartozunk” [Carlin, 2005.]. A klub tagjai változhatnak, de a klub marad, ugyanis a tagságot ideológiai képzés tartja életben. Ha ezt kollektíven megértettük, akkor remélhetünk aranykort. Addig pedig marad a szemek nyitogatása és a tájékoztatás. A környezetvédelem nyilvánvaló populista ágazata a Huxley-féle eugenista mozgalomnak és ily módon a transzhumanizmsnak is.

Nem csupán retorikus kérdésem, hogy vajon képes lehet a jóság és segítő szándék legyőzni a kapzsiságot és önzést egy világban, ahol a halál és a szenvedés az úr? Sokszor tettem már fel ezt a kérdést és sokszor fogok még így tenni. Úgy gondolom, hogy Gandhi példája bizonyítja, hogy ha elegen gyakoroljuk, akkor igenis lehetséges, bár konkrét válasszal egyelőre nem rendelkezem. Vagy mégis? Te mit gondolsz?

Vélemény, hozzászólás?