Szkeptikus Kerekasztal

Blog

Szkeptikus Kerekasztal

Blog

Többlethalálozás – Amiről továbbra is tilos beszélni

web 425x425

Bukovinszki Gergely | 2023. 1. 4.


Bukovinszki Gergely | 2023. 1. 4.

Végre megkapta peer-reviewed (tudományos közösség szemléje és kritikája) státuszát a világ egyik leggyakrabban idézett epidemiológusának tanulmánya. Dr. John Ioannidis et al. 2021-ben előterjesztett szeroprevalencia kutatása kifogástalanul bizonyítja, hogy a 2020-ban kezdődött járvány tömeghisztéria volt és nem több. Tehát ezt megértettük, ma már az akkor pánikolók közül is sokan úgy csinálnak, mintha ez mindig evidens lett volna, mintha akkor néhányan nem ezt próbáltuk volna megértetni velük, és mintha akkor ők nem diszkrimináltak volna bennünket. Én egy bocsánatot nem hallottam, és te? Na mindegy. Ami azonban azóta történik, arról továbbra is tilos beszélni.

2021. óta foglalkozom a drasztikusan megemelkedett többlethalálozások kérdéskörével és őszintén egy ideje feladtam, hogy több időt töltsek hivatalos adatok böngészésével, mert úgy gondolom, hogy már 2022. tavaszán bőséges bizonyítékkal rendelkeztünk biztosító társaságok és egészségügyi hatóságok statisztikáiból arra vonatkozólag, hogy katasztrófa történik. Elég meghallgatni dr. Aseem Malhotra (kétszer oltott) kardiológust az Egyesült Királyságból, vagy dr. Peter A. McCullough USA kardiológus nyilatkozatait a témában. Mivel a matematikai modellezés egy komplex tudományos terület, úgy gondolom, hogy a biztosítótársaságok jelentései számítanak az objektivitás etalonjának, ha halálozási adatokról van szó. Már 2021. harmadik és negyedik negyedévére hatalmas ugrást jelentettek az összhalálozás emelkedésében korábbi évekhez képest, a COVID haláleseteken túl. De mi okozza a halálozásokat?

Erről részletesen be is számoltam anno és a kérdést akkor is feltettem, viszont mára az illetékes hatóságok sem tudják tovább titkolni a tagadhatatlant. Ezért gondoltam, hogy néhány sorban beszámolok a helyzet jelenlegi állásáról. Ed Dowd, a BlackRock volt alapkezelője „Cause Unknown: The Epidemic of Sudden Deaths in 2021 and 2022″ című könyvében biztosítóktól és egyéb forrásokból származó adatok alapján készített statisztikai elemzésekkel támasztja alá az USA többlethalálozási válságának valóságát. 2021 májusa óta például az Egyesült Államok teljes népességében 11 százalékkal nőtt a rokkantság, míg a foglalkoztatottak körében 26 százalékkal nőtt ugyanez. Ő ezt a COVID-19 vakcinák bevezetésének tulajdonítja.

A megbetegedési statisztikák bonyodalmas jellegéről mindjárt picit többet, viszont a halotti bizonyítványok meglehetősen pontos képet adhatnak – ha elérhetők.

„A massachusettsi halotti bizonyítványok azt mutatják, hogy a túlzott halálozás a COVID vakcinákkal függhet össze”, írta a The Defender decemberben.

Az összefüggést ugyan nehéz bizonyítani, de az nem kérdés, hogy a helyenként rekord magas többlethalálozás 2022-ben is folytatódott, különösen a fiatalok körében. Például a COVID-19 Aktuáriusok Válaszcsoportja szerint nem csak a pandémiának, 

hanem a „társadalmi változásoknak tulajdonítható […] a fiatalabb korosztályok halálozási arányának jelentős relatív” növekedése.

COVID-19 Aktuáriusok Válaszcsoportjának adatai

Adataik szerint 2021-ben jelentősen nőtt a középkorú, nem COVID halálesetek száma, ahogy a diagram sötét színnel jelzett (Non-COVID) részén is látható. Sajnos ez a trend folytatódik és bár ok-okozati összefüggést bizonyítani nem lehet a számok teljességében, de nagyon úgy néz ki, hogy a megnövekedett számokhoz hozzájárul a vakcinák bevezetése. Hogy mekkora mértékben? Az egyelőre kérdéses. Persze a korlátozások önmagukban súlyos nyomot hagytak a publikum egészségi állapotában, és a gazdasági válság okozta kilátástalanság miatt pedig megnőtt a mentális betegek, drog használók és öngyilkosok száma is. Egyéb környezeti tényezők sem elhanyagolhatóak, de ekkora ugrást már a „szakértők” sem tudnak a szőnyeg alá seperni. És nem mondom ki könnyen, hiszen objektív álláspontot igyekszem képviselni, de tagadhatatlan, hogy a vakcinák áldozatokat szednek. Már a (nyugati) mainstream sajtóban is olvasni lehet esetekről, nem hogy az alternatív médiában, és ahhoz is eljutnak ezek a hírek, aki nem nézi a statisztikákat.

Bár 2020. óta tudhatunk a szerek veszélyeiről, a súlyos mellékhatásokról, igazán 2022-ben kezdett kirajzolódni, hogy mit is jelent az eddigi talán legnagyobb emberiségen elvégzett kísérlet. Mi más okozhatna ekkora ugrást fiatal, egészséges szervezetek szív- és érrendszeri megbetegedéseiben és halálozásaiban? Ha nem lenne óriási probléma, miért kérvényezné videó üzenetben a Nemzetközi Érsebészeti Társaság elnöke, hogy állítsák le az mRNS vakcinákat, megelőzve a további szükségtelen kardiovaszkuláris károkat? Miért kéri Angus Dalgleish, a londoni St. Georges Kórház Orvosi Karának onkológus professzora is a leállítását a szerek alkalmazásának? Miért vezette be épp szeptember végén Kalifornia Állam kormányzója az egészségügyi cenzúra törvényt, ami megakadályozza, hogy orvosok a COVID narratívától eltérő információt osszanak meg egymással? Vagy miért bátorítja Új Zéland hatósága, hogy barátok, családtagok feljelentsék egymást, ha a kormány által összeesküvés-elméleteknek titulált témákkal foglalkoznak? Ha pedig nem a vakcinák okozzák a többlethalálozást, akkor a vezeték nélküli kommunikációs rendszerek tudományos szakirodalomban felvázolt esetleges káros élettani hatásait látjuk megtestesülni? Nem szeretnék spekulálni, sem elméleteket szőni, ezért inkább azt mondom, hogy nem tudjuk pontosan.

Norman Fenton és Martin Neil, a kockázatértékelés és statisztikák szakértői egy decemberi kiterjedt elemzésükben arra a következtetésre jutottak, hogy

Egyértelmű jele van annak, hogy az oltási program legalábbis részben a többlethalálozási arányt okozza. Ezekkel az adatokkal a vakcinák nem tűnnek biztonságosnak.”

Fabian Spieker, a VAERS adatbázis elemzője Németország esetében például azt találta, hogy

„Az emlékeztető [vakcinák] aránya és a 2022-es többlethalandósági arányok erősen korrelálnak egymással”.

Érdemes ezeket a forrásokat böngészni, ha valaki részletes elemzésre vágyik. De például egy októberben kiadott japán preprint is arról számol be, hogy

A SARS-CoV-2 vakcinázás a szívizomgyulladás halálozásának magasabb kockázatával járt együtt, nemcsak a fiatal felnőtteknél, hanem minden korcsoportban, beleértve az időseket is. Az egészséges oltottak hatását figyelembe véve a kockázat négyszerese vagy magasabb lehet, mint a myocarditis halálozás látszólagos kockázata. Az aluljelentést is figyelembe kell venni. E tanulmány alapján a SARS-CoV-2 vakcinázást követő myocarditis kockázata súlyosabb lehet, mint a korábban közöltek.”

Az Egyesült Királyságban sem rózsás a helyzet, hiszen 2022. májusa óta heti átlag 1000 emberrel több halálozik el, mint a korábbi években. Tehát nem 2020-ról beszélünk, hanem a 2022-es posztpandémia időkről.

A Eurostat adatai szerint Magyarországon az egyik legalacsonyabbnak volt tekinthető a többlethalálozások száma az EU-ban a nyár folyamán, bár kérdéses, hogy ezek az adatok mennyire megbízhatók, hiszen az adatok szolgáltatásának mennyisége és minősége országonként változó.

EUSORSTAT adatok százalékban - 2022. június és augusztus

Azt is tudjuk, hogy a nemkívánatos eseményekről szóló jelentések nem javasoltak az egészségügyi intézetekben, és a nem-COVID halálozások számítása trükkös. Ha valaki azonban több adatot szeretne Magyarországról, itt egy remek forrás, ahol más országok többlethalálozása is nyomon követhető. A EUROMOMO adatai szerint például a 0-14 éves gyermekek halmozott többlethalandósága 2022-ben ijesztő trendet mutat, ugyanakkor weboldalukon ezt a statisztikai metódusuk hibájaként magyarázzák. Ember legyen a talpán, aki ebben igazságot tud tenni.

EUROMOMO 0-14 éves korosztály többlethalálozás

De szerencsére nem szorulunk kizárólag az EU ügynökségek inkompetenciájára. 

AusztráliábanHihetetlenül magas, 13 százalékos többlethalálozás” volt regisztrálva 2022-ben.

Továbbá mindössze egy hónap alatt 23 kanadai gyermek halt meg váratlanul, részben olyan betegségekben, amik nem számítanak halálosnak (pl. influenza) és részben az újdonsült „hirtelen halál szindrómában”, miközben az

„elmúlt évtizedben a 19 éves vagy annál fiatalabb korosztály körében soha nem fordult elő 13-nál több influenza okozta haláleset egy év alatt, és a pandémia előtti éves átlag kilenc volt – derül ki a Kanadai Közegészségügyi Ügynökség adataiból.”

2022 májusában „17 000 orvos és orvostudós” jelentette ki,

„hogy fel kell oldani az orvosi vészhelyzetet, helyre kell állítani a tudományos integritást, és foglalkozni kell az emberiség elleni bűncselekményekkel”, és nyilatkozatukban kihirdették, hogy a „COVID-19 kísérleti génterápiás injekcióknak véget kell vetni”.

És ma már az Egyesült Királyság orvosainak egy szeptemberben megalakult csoportja is az mRNS Covid vakcinák kormányzati vizsgálatára szólítanak fel. Ráadásul egy december végén USA-ban lebonyolított országos felmérés szerint a résztvevők

“28%-a személyesen tud olyan halálesetről, amelyet a COVID-19 vakcina okozott.”

Ezek után a kérdés igazán az, hogy ez miért nem zavar többeket – teszem hozzá, hogy én magam sem tapasztaltam halálesetet, vagy megbetegedést a környezetemben, amit vakcinának tulajdoníthatnék (szerencsére)? De miért tilos erről beszélni? Az a tény, hogy a magyar kormány is hallgat, az egészségügyi diktatúra szószátyár propagandistáival egyetemben, de a teljes média apparátus is, önmagában gyanút kell, hogy keltsen a gondolkodó emberben. Ahogy a híres The Telegraph nagyszerű írása is jegyzi, már 2022-re az (egyértelműen pénzügyi jellegű) COVID korlátozások folytonos magyarázkodásba torkollottak” – egyébként nem csak az Egyesült Királyságban, hanem itthon is.

Először a „”Lapítsuk ki a görbét” átváltozott az “Óvjuk az egészségügyet“-re, majd “Várjuk meg a [vakcinák] bevezetését“, majd “Állítsuk meg az új variánsokat“, majd “Igen, de hosszú COVID” voltak a népszerű szlogenek.

Az átlátszó terelés ellenére újból növekedni látszik a maszkviselést propagálók és vakcinákat népszerűsítők száma. Az Omicron legújabb változataival riogatnak és egészségügyi dolgozókkal reklámozzák a szereket. Egyre több országban engedélyezett már a hat hónapos csecsemők számára is a szer, és lassan ott tartunk, hogy csakúgy észrevétlenül hozzácsapják a kötelező gyermekkori szurik növekvő sorához.

A lezárás nosztalgiázói még most is mohón kapkodják a Kínából érkező híreket, és újabb korlátozásokért kiáltanak. És bizonyára ugyanezt fogják tenni, amikor egy új betegség – vagy akár egy “éghajlati vészhelyzet” – jelentkezik”, olvasható a Telegraph egy másik cikkében.

Sajnos politikai hagyományoktól függetlenül kevés kivétellel (például Japán és Svédország), az összes fejlett országban beiktatott forgatókönyv egyértelmű hasonlóságait sokan a mai napig nem hajlandóak regisztrálni és a bűnösöket bennünk látják, akik már 2020-ban is higgadtan levezettük nemzetközi érdekhálózatok kormányzásának katasztrofális következményeit. Azokét, akik a globális pénzügyi rendszert az összeomlás szélére juttatták, és akik továbbra is ragaszkodnak hatalmi pozíciójukhoz. Az elmúlt 100 év trendjeinek megfelelően totalitárius kormányzás felé terelve a világ lakosságát.

Sajnos az állami egészségügy összeomlása nem csak itthon, de Európa-szerte komoly veszélyt jelent és ha a statisztikákat nem is, ezt a jelenséget érdemes igazán figyelnünk. Aki egyszer már azonban összeráncolta szemöldökét és jól megrázta magát hosszú téli álmából felébredve, az többé nem fog bízni se politikusban, se orvosban, se tudományban, de nagy eséllyel semmilyen közalkalmazottban. Így lépkedünk 2023-mal a szép új világba, ahol minden kiábrándult egyént csodálatos ajándékkal adományozott meg az élet. Lehetőséget kapott ugyanis az önálló, kritikus gondolkodás gyakorlására, amire sem az iskola, sem a társadalom nem volt képes tagjait kellőképpen ösztönözni eddig. Ezért én úgy gondolom, hogy amennyire fájdalmas, legalább annyira izgalmas és lehetőségekkel teli éveknek nézünk elébe.

Kérlek ne felejtsd el megosztani a cikket másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?