A titkosszolgálatok karmaiban

A tömegkommunikáció és a média történetének rövid áttekintéséhez azonban figyelmünket az USA felé érdemes terelnünk. Amennyiben kellőképpen informált vagy a pedofil Epstein-körök és az izraeli hírszerzés kapcsolatáról (Carbyne911, Unit 8200 és társai), akkor azt is biztosan tudod, hogy a globális kibertér fejlesztésére szánt dollár milliárdos befektetéseket nem az átlagfelhasználó életminőségének javítása vonzza.

Nem. Az általam is oly sokszor demonstrált cél az adatgyűjtés a világ polgárairól (különböző okokból) és a globális társadalom tevékenységének mértani pontosságú szabályozása. Az adataink biztonságát illető viták jelenleg arra a téves narratívára fókuszálnak, hogy a Big Tech, vagy a kormányaink lennének megfelelőek azok kezelésére. Közhiedelemmel ellentétben, jelenleg egyikre sem vagyunk kellő hatással és mindkettő visszaél azokkal – vagy épp inkompetens azok biztonságát megőrizni. Ezért volt lehetséges, hogy egy svájci vállalat, a Crypto AG, amely a II. Világháború óta kormányoknak (beleértve a Vatikánt is) szolgáltatta kémjeik, katonáik és diplomatáik kommunikációjának titokban tartását, valójában a CIA tulajdonában volt a nyugat-német hírszerzéssel kötött szigorúan titkos partnerség keretében. Rendszeres olvasóként biztosan nem új információ számodra, hogy az „irányítás” és „adatgyűjtés” szándéka nem az internetes korszakban kezdődött, hanem az egyidős talán magával a kommunikációs technológiákkal és a médiatörténettel. Ha csak a technológiai kort nézzük, az okos eszközeink megjelenése előtt már a vezeték nélküli távíró, a nyomtatott sajtó, a rádió és a televízió is ezt a célt szolgálta. Gondoljunk csak 1914-re, amikor az amerikai Háborús Propaganda Iroda vezetője meghívta Nagy-Britannia huszonöt legbefolyásosabb íróját egy szigorúan titkos találkozóra, hogy a háború folyamán több mint 1160 propaganda röpiratot adjanak ki. Film, képzőművészet, toborzó plakátok – majdnem a teljes propaganda arzenált felvonultatták csak azért, hogy egy adott irányba tereljék a közgondolkodást és az USA belépjen a világháborúba. Egy új korszak vette kezdetét. A háború kiterjesztésével a globális irányítás korszaka is kezdetét vette a gazdaság, a földrajzi régiók, a nyersanyagok, a populáció és nem utolsósorban az információ fölött. Alig fél évszázaddal később a Szabad Európa Rádió hullámai a „szabadság üzenetével” érkeztek kis hazánkba, pedig a rádió az amerikai Nemzeti Bizottság a Szabad Európáért (NCFE) nevű szervezetből nőtte ki magát, amely a CIA antikommunista fedőszervezete volt és amelyet a hírhedt Allen Dulles hozott létre. Fontos újból megemlítenem, hogy a ’70-es évek hamis, félrevezető hidegháborús narratívája épp úgy remek fedősztori volt a technológiai transzferekhez a különböző „nemzeti” kutatóintézetek között (Sutton 1970.), ahogy ma is. Legyen az a kínai Vuhan, vagy a Szovjetunió, az üzleti világ nem ismer országhatárokat és nem léteznek komoly ideológiai ellentétek, ugyanakkor a válságok lehetőséget nyújtanak a globális vagyon áthelyezésére, az azt kísérő háborúk pedig a fegyverarzenálok bővítésére – a világ polgárai ellen. Ebben mindenki megegyezik magas helyeken. Igen, a CIA egy világméretű propaganda hálózatot üzemeltet. Az talán kevésbé ismert, hogy az internet feltalálásához (DARPA) hasonlóan a rádiózás és televíziózás története is egybeforr a hadviselés történelmével. Ahogy az Economist írta 2021-ben, a Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége (DARPA)

„alakította a modern világot”. […] A Moderna covid-19 vakcinája az időjárási műholdak, a GPS, a drónok, a lopakodó technológia, a hangalapú interfészek, a személyi számítógép és az internet mellett szerepel azon innovációk listáján, amelyekért a DARPA legalább részben érdemeket szerezhet.”

Nem csoda, hiszen a médiumokon keresztül a világról alkotott képünk formálható, viselkedésünk elemezhető, így módosíthatóvá is válik.

Szabad sajtót akarunk!

Természetes következményként, a szabad sajtóról szóló diskurzusok párhuzamosan követték a médiumok fejlődéstörténetét, de szeretném jelezni, hogy a „szabad” sajtó addig „szabad”, amíg a „szólásszabadságnak” nincs a hatalom számára mérhető hatása. A szabad sajtó mindössze annyit jelent, hogy befolyásos érdekcsoportok elárasztják „alternatív” és „fősodratú” forrásokkal a médiafolyamot. Akárcsak a pártpolitikai palettán, a számunkra elérhető információ is tükrözi a nép szegényes igényét új gondolatok befogadására, hiszen az oktatási rendszer és a társadalom egyéb szférái is foglyai a szigorúan irányított információelosztási folyamatnak. A szokások rabjai vagyunk – “szokás” mondani – és nehéz tudatosan változtatni a már kialakult, berögzült viselkedési mintázatokon. Ezeket a mintázatokat formálják a tankönyvek nyomdái és a média szerkesztőségei, amik azon nagytőkések befolyása alatt voltak és vannak, akik elménket formálni szándékozzák. Hogy csak egy példát említsek a televíziózás bölcsőjéből, 1942-ben az Egyesült Államokban egy pártatlannak mondott bizottságot hoztak létre a tömegkommunikáció tanulmányozására, a média teljesítményének értékelésére és a sajtó esetleges szabályozására vonatkozó ajánlások megfogalmazására. Kiterjedt értékelésüket publikálták „Egy szabad és felelős sajtó” címmel (University of Chicago Press, 1947). A vizsgálatot a Time Inc. 200000 dolláros és az Encyclopaedia Britannica Inc. 15000 dolláros támogatásával finanszírozták. Fontos tudni, hogy a Time akkori tulajdonosa és alapítója a hírhedt médiamogul, a “Skull and Bones” Henry Luce volt. Egy iparmágnás lett volna a szólásszabadság oltalmazója befolyásos kötelékekkel és nyilvánvaló pénzügyi érdekekkel az iparágban? Na ne már! Az is nyilvánvaló, hogy néhányan örök küzdelemben állunk a szólásszabadságért és az információ szabad áramlásához való jogért, de én inkább arra szándékozom rámutatni ebben a cikkben, hogy ennek az igénynek az ereje nincs egyensúlyban azokkal az erőkkel, amik az elménket irányítani szándékoznak és teszik ezt oly módokon, hogy még a magát „képzettnek” gondoló egyént is képesek megbabonázni – lásd iskolázott emberek milyen szenvedélyesek a politikai bábszínház végkimenetele iránt, sportesemények iránt, milyen népszerű a pornográfia, az erőszak és az egyéb silány szórakoztató programok. Nem törvényszerű, hogy ez így legyen, de ehhez először szükséges magunkba szállni, alázatosnak és kritikusnak lenni a minket érő hatásokkal szemben és a saját képességeinket és felkészültségünket illetően. Amikor a fábiánus Walter Lippmann publikált „A szabadság és a hírek” (1920.) védelmében, aki máskor a publikum irracionális és gyakran öncélú társadalmi felfogásáról értekezett, amely megmérgezi a demokráciát, és mindeközben a neoliberalizmus szerkezetét fektette le Hayek, Eucken, Röpke és mások oldalán, akkor rendkívül fontos érteni, hogy ma befolyásos közéleti személyek mit is értenek pontosan „szabadság” alatt és nem elég videókból és néhány soros mémekből tájékozódni. 

Meglepő, de a televízió még mindig szedi áldozatait

Az 1920-as évek végi születése óta a televízió szerepe a puszta szórakoztatásból mára sokunk számára a kulturális identitásunk és hiedelmeink forrásává vált. Az élő televíziózás hatása a legmagasabb szinteken is befolyásolja a döntéshozatalt és a diplomáciát, megváltoztatva a kormányok egymás közötti és a néppel való kommunikációját. Igen, a dinoszaurusz média még mindig tömegével szedi áldozatait. Ma már az okostelefonokról sugárzott háborús felvételek, a csatatérről küldött élők szintén óriási következményekkel járnak a politikai döntéshozók számára. Például a sok esetben vitális információkról előbb tudhatnak a közösségi média felhasználói, mint maguk a döntéshozók – kivéve, amikor ők is bennfentesek, de ugyanígy lehetséges dezinformációs kampányokat is indítani. Amíg legtöbben tájékozódni szeretnénk a világ eseményeiről, művelődni, egymáshoz kapcsolódni és kikapcsolódni, amikor bekapcsoljuk a fénylő dobozt, vagy felütjük az e-mail fiókunkat, addig befolyásos pénzügyi és politikai érdekek számára a média és telekommunikáció elsődleges funkciója a kezdetektől a társadalom irányítását jelentette. Audiovizuális varázslatával, az igazi áttörést a televízió nyújtotta számukra először, ami szintén az USA hadviselése által hódította meg a világot. Az első televíziókészülékek ugyan nem katonai laborban születtek, de azok kereskedelmi hasznosítása, terjesztése és fejlesztése már annál inkább a hírszerzés ügynökeinek volt tulajdonítható. Az 1940-es évek elején mindössze néhány száz televízió volt használatban az Egyesült Államokban. A világháború borzalmai visszaesést jelentettek, de még így is, az 1940-es évek közepére már több mint 20 televíziós csatorna sugározta az amerikai emberek elméjét és mondhatni fénysebességgel terjedt világszerte. 1955-re az amerikai otthonok legalább felében volt televízió, míg Magyarországon csak a forradalom után indulhatott meg hivatalosan a műsorszórás. Az 1950-es évek végén a televízió végül felváltotta a rádiót, mint a legnépszerűbb szórakoztató és kommunikációs médiumot. A fénylő dobozt eleinte tartózkodva fogadta a publikum, de mindössze 20 év alatt megbabonázta az emberiséget – szó szerint. 

„1969 novemberében egy Herbert Krugman nevű kutató, aki később a General Electric connecticuti központjában a közvélemény-kutatás vezetője lett, elhatározta, hogy megpróbálja kideríteni, mi zajlik fiziológiailag egy tévénéző ember agyában.” Krugman azt találta, hogy „az agyhullámok az éber és tudatos figyelmet jelző túlnyomórészt béta-hullámokról túlnyomórészt alfa-hullámokra váltottak, amelyek a figyelem fókuszálatlan, receptív hiányát jelzik: a céltalan fantázia és az álmodozás állapotát a tudatküszöb alatt.”
(A tökéletes gépezet: a televízió és a bomba, Joyce Nelson, 1992.)

Ezt a felismerés nem csupán a reklámiparban lehetett ezután hasznosítani. Adott gondolatok úgy közvetíthetők, hogy a néző ne vegye azt észre. Már a kezdetektől lehetett tudni, hogy elképesztő mennyiségű pénzt és hatalmat jelent a tévé, ezért érthető módon a fejlesztés és kutatás nem volt finanszírozás híján. A képernyők emberi szervezetre gyakorolt hatásairól egy érkező publikációmból tájékozódhatsz többet. Ha még nem vagy feliratkozva a szkeptikus hírlevélre, akkor itt a tökéletes alkalom, hogy megtedd és nem fogsz lemaradni róla!